Én és még is félig anya és apa...

Ma reggel kényelmesen ébredtem! Időben, így-úgy kialudtam magam mondhatni, de az eddigiekhez képest sokkal jobban. Kávét valahogy nem kívántam, így lent összekuporodtam, mire nővérem közölte velem, hogy megyünk jövőbeli sógorom szüleihez vendégségbe és kapjam össze magam.
Semmi, de semmi kedvem nem volt hozzá, ahogyan semelyik évben sem, de kénytelen voltam emberi alakot ölteni magamra és kevésbé fancsali fejjel menni.
Megismerkedtem jövőbeli sógorom (ikertestvérei vannak) egyik öccsének a barátnőjével, mire kiderült, nyolc évvel idősebb a fiúnál és ismerem is, hiszen az iskolánkban továbbtanulási órát tartott nekünk. Kedves hölgy, nő, csaj? Egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy ezek után, miként is kellene Őt szólítanom...
...






(Itt voltunk, bizony!) 
_2.gif)

_5.jpg)
_9.jpg)

_7.jpg)




